Szex és NY Szegeden

Ez a blog csajoknak szól fiúkról, fiúknak szól saját magukról, a randizás velejáróiról szól mindkét nemnek, szól még az egyén szabadságáról, a választás lehetőségéről, az életünkről.

Offline - ciao Bella!

Az utobbi pár bejegyzés érezhetően negatívra és panaszkodósra sikeredett. Pedig én egy csupaszív, kacagós, jókedélyű csajszi vagyok.

Van az akciófilmekben az a piros gomb, amit valaki mindig meg akar nyomni, mert valamit bekapcsol.

Nekem is van egy piros gombon, viszont ez épp fordítva működik: kikapcsol. :)

Úgyhogy most jutottam oda, hogy megnyomtam az én kis piros gombomat: egy időre elbúcsúzok a virtuális tértől, legalábbis amennyire megteheti egy 21.századi európai ember.

Töröltem a viber és a whatsup fiókomat, messengeren két napja az értesítések ki vannak kapcsolva. Szerintem csak törlöm a telefonokról a facebook és messenger alkalmazást és csak akkor nézem meg, ha a Lakásban lepit bekapcsolom és felmegyek rá.

Vicces, vidám énemmel szeretnék ide visszajönni, megint a sziporkázó, elbűvölő blogíróként. :)

És különben is: azt mondják, hogy a sors az, ami meg van írva a csillagokban. A végzet pedig az, amikor szembemész a sorsoddal. Ám jó, ha tudjuk: a nagy dolgok, a nagy tettek, a világmegváltó ötletek mindig akkor születnek, amikor szembemegyünk a sorsunkkal. ;)

Viszlát Pesti!

Egy újabb átsírt-átvirrasztott éjszaka után, amit még a reggel is sírókásan folytatott, na most lett elegem és búcsúzom Tőled.

Augusztus 2.-án találkoztunk utoljára, tegnap volt épp 3 hete és ennyi idő alatt sem vetted a fáradtságot, hogy felvedd a telefont, mikor hívlak vagy Te hívj fel.

Mindenkivel megesik, hogy összejönnek a dolgok, rossz értelemben. Amikor kibukik az ember és másra se vágyik, csak egy ölelésre és hogy vki meghallgassa.

Épp ezt kértem Tőled, hogy beszéljünk. Soha nem értél rá és öt perced nem volt.

Nekem most lett abszolút elegem belőled.

Emberileg csalódtam benned, nem csak a be nem tartott ígéretek miatt (vacsi, szülinapom ünneplése - mikor is volt? Ja, hogy július elsején és most augusztus 24.-e van), hanem amiatt is, mert abszolút normálisan kértem Tőled segítséget.

És nem.

Hagytalak békén, mert írtad, hogy most neked nyugi kell, meg életed utobbi éveinek legfontosabb napjai következnek. Hagytalak, ahogy kérted. Mert ígérted, hogy utána beszélünk.

Egy nagy francokat.

Emberileg csalódtam benned. Nem számíthatok Rád, és még olyan érzelmi körmondatokat írtál nekem, hogy ha feleannyira fontos vagy nekem, akkor nyugiban maradok és utána beszélünk.

Én ahhoz kértem volna a segítséged, hogy végre a sz.ros orvoshoz ne egyedül menjek, hogy mondjuk váltsd be az ígéreteket, amiket tettél.

Én mennyire vagyok Neked fontos? Annyira, hogy nem is válaszolsz.

Az én döntésem persze, de most nem érdekel semmi. És tudod mit? Ez a legrosszabb. Mikor a másiktól csak annyit kértél, hogy beszéljetek. És soha nem értél rá, soha nem hívtál vissza.

Nem kell a segítséged, nem megyek orvoshoz. Ha lesz, hát lesz, állok elébe! :)

Minden jót, remélem remek embernek tartod, büszke lehetsz magadra! :)

 

Mosolyra fel! :)

Egy újabb sírós és rosszul alvós éjszaka után úgy döntöttem, hogy mosolyra fel! :)

Valahogy szépen mindent elrendezek. :)

Rákoncentrálok a fontos dolgokra, mint a család, a munka, a barátok és a doktori. A többit pedig egyesével szépen elrendezem.

Ha szán időt a találkozásra a Pesti, hogy tisztázzuk a dolgokat - mert nekem ez hiányzik, szeretem lezárni, pontot tenni, kiírni, mint a filmek végén, hogy The End -, akkor személyesen, ha nem, akkor telefonos úton. B verziónak és megoldásnak ez is abszolút megfelel. Legyünk hatékonyak. :) Azt nézzük, hogy mi a fontos számunkra és számonra az, hogy ez az egész a Pestivel ki legyen mondva, le legyen tisztázva.

Akkor a következő dolog: most már veszem a bátorságot és kérek időpontot dokihoz, kivizsgálásra ahelyett, hogy ezen kattogna az agyam. Valami van, de mielőtt pánikolnék, járjunk a dolgok végére. Rossz, hogy megint egyedül kell mennem dokihoz, de ez van. Ilyen lapot osztottak nekem. Ami nem öl meg, az erősít és ugyebár teher alatt nő a pálma. Stramp csaj vagyok. :)

Munkahely: próbálom majd kevésbé felvenni az ökörségeket, mondjuk úgy kicsit nehezebb, ha a közvetlen kolléganőd egy hétre elmegy szabira úgy, hogy a közös feladatra azt se mondja, hogy mikk vagy makk, de én csinálom úgy, ahogy eddig is a dolgom, maximálisan és majd egyszer csak látszódni fog az erőfeszítésem. :) Meg a kettőnk munkamorálja közti különbség.

Erre a már lassan két hónapja tartó rosszalvásra sport lenne a legjobb gyógyír - szóval visszaveszem a nyúlcipőt, úgyis van egy gyönyörűszép vadonatúj, amit csak megvettem és eddig nem használtam. És munka után vagy sötétedéskor, ahogy van épp kedvem, irány a környék vagy a közeli futópálya. Jót fog tenni az agyamnak, az alakomnak és remélem az álmatlanságomnak is. :)

Mindenre van megoldás, csak meg kell találni, rá kell jönni, hogy mi számunkra a legjobb. :)

Pharrell Williams: Happy

La Traviata

Jelentése: az útról letért vagy tévútra tért. Nőnemű.

Én.

Pontosan így érzem magam. Elveszve.

Hosszú volt az idei év és még mindig nincs vége. Tudom, hogy én magam vagyok a búgócsiga, így az év maradék részére énmagamnak is sokat terveztem be. Ám sok minden történt eddig is.

Kezdődött mami halálával, a véget nem érni akaró gyásszal, miközben anyut támogattam és mintegy mesévé váltak mama utolsó heti szavai, majd felmondás a munkahelyen, búcsú, papírokért rohangálás, következő héten már indult az új munkahelyre történő betanulás 10 héten keresztül, közben szidás aputól (megint), költözés a Kuckóból a Lakásba, vissza Szegedre, elvégezni nem csak a saját munkám egyedül, hanem még a csapatot is támogatni, hiszen két hónapig én töltöttem be a csapatvezető funkciót akaratlanul is, miközben nekem is támogatásra lett volna szükségem, baj van az egészségemmel, a Pestivel történtek, a Bibliai is feltűnt Szegeden, kész káosz.

Ehhez hozzájárul a maximalizmusom, és az, hogy úgy érzem, a környezetem is magasra helyezi a lécet nekem, a csapatvezetőm szerint azért, mert megugrom; közben egy rosszul sikerült hétvége, aminek megint a húgommal való összeveszés lett a vége (akinek azért jó, hogy ha egy átbulizott hányásos éjszaka után én vagyok a mentőangyal, takarítószemélyzet és megértő testvér), így annak ellenére, hogy annyira, de annyira vártam a szülinapom (én szeretek ünnepelni), ami ráadásul a 30. volt, a családi szülinapozást nagy nehézségek (és apával való újabb konfrontálódás után) árán, ám sikerült leredukálni: apa, anya, én.

Anyunak ma reggel mertem elmondani a gubancot, azt is csak nagy vonalakban és inkább úgy, hogy információt kértem tőle, amihez nekem is kellett valamit adnom. Hallottam a hangjában a félelmet, az aggódást, a rögtön-tegyünk-valamit-és-nem-lesz-baj hozzáállást és mégis, én nyugtattam őt és próbáltam arra a cuki csevegős-csacsogósra venni a rövid telefonbeszélgetést, amennyire csak tudtam.

Félek.

Hogy mire lenne szükségem? Egy nagy sírásra, hogy végre a feszültség, ami egy ideje bennem van és csak halmozódik és nőttön nő, kijöjjön (legalábbis részben) és egy olyan alvásra, amikor valaki velem van és egész éjjel átölel. Hogy azt érezzem, biztonságban vagy.

A legutóbbi Pestivel való találkozás előtt kértem: kapok sok ölelést és puszikat? Így valahogy. Nem kaptam.

Indokolni nem indokoltam, hogy nekem miért kellett volna, de kellett volna, nagyon. Még mindig. Még jobban.

Mosolygósan, kedvesen, segítőkészen végzem a munkám, mindenkit meghallgatok, támogatok (most még az új csapatvezetőnket is, hisz két hete dolgozik csak, egy egész csapat munkáját kellene átlátnia, mi pedig már túl vagyunk néhány záráson, megoldottuk a kezdeti nehézségeket, igazából elboldogultunk nélküle), a munkában ugyanúgy, mint a barátokat, bíztatom a Pestit és sok sikert kívánok az interjúkhoz, ott vagyok a családomnak segíteni, gyerekekre vigyázni s.o.s.-ben, mert valahogy akkor is megoldom, tesót menteni meg csapattársat vigasztalni és....

Ez lenne az utam? La Traviata - a tévútra tért.

Nem értem, hogy a vezető könyvelő a csapatban miért van agyondícsérve, miközben mi is kivesszük a részünket a munkából, ám az apróságokért is csak a szidás megy (amiben ráadásul nem is volt igaza a régi csapatvezetőnek, de ez már nem az első és egyszerűen csak ráhagyom, én már nem magyarázkodok). Nem értem a Pestit. Nem értem a húgomat. Nem értek semmit.

Van az a lesz.rom pont. Amikor már minden mindegy és abszolút nincs kedved beletenni akárcsak egy kis erőfeszítést sem. Minek?

És most szólok, hogy nem a sok kávé miatt alszok ilyen összevissza, rendszertelenül és keveset. Mert volt olyan nap, amikor csak egyetlen egy kávét ittam, reggel és éjszaka ugyanaz az álmatlanság gyötört, mint ami hetek óta tart. Szóval ezt empirikus (tapasztalati) úton bizonyítottam. A tudomány embere.

La Traviata. A tévútra tért. Nőnemű.

Giuseppe Verdi: La Traviata. Ez fog szólni ma este: opera három felvonásban.

 

A Pesti: a le nem zárt lezárás

Már önmagában is abszurd a cím. Imádtam a magyar nyelv és irodalom órákat, főleg középiskolában, az olvasás szeretete és a magyar nyelv imádata azóta is megmaradt, noha már nem tudok annyi verset szavalni.

Szóval magyarból tanultuk anno, hogy egy fogalmat nem lehet saját magával vagy az ellentett fogalompárjával megmagyarázni.

Például olyan sincs, hogy ami nincs kint, az bent van. Ez nem magyarázat.

Pedig néha kellenek a magyarázatok, főleg amikor sok a miért.

Noha tudom magamról, hogy el tudnak ragadni az érzelmek, azért valahol mégis a tudomány emberének hiszem-vallom magam, ott pedig sok a miért. Ez van.

Nálam volt a Pesti, épp a zárás kezdetén jött, egy kedd éjjel. Vártam, ahogy szoktam. Láttam rajta, hogy fáradt és igazán értékeltem, hogy a fáradtsága ellenére jött hozzám. Skóciában is vett nekem valamit, csak a nagy rohanásban otthon felejtette.

Az ágyba kuckózás után, pár perc elteltével már az egyenletes szuszogását hallgattam. Fogtam a kezét, ameddig csak tudtam. Nekem még egy jó darabig nem jött álom a szememre. Egy ideje már ez van. És könnyes szemmel a plafont bámulva vártam, hogy elálmosodjak valami csoda folytán.

Nem, nem a sok kávé miatt nem alszok. Ezt a következő bejegyzésben fejtem ki.

A reggel olyan kis idilli volt, ébresztgettem őt kedvesen, főztem kávét, elkészítettem neki, ahogy szereti, közben készülődtem, majd hallgattam a mesélését.

Éjjel rákérdezett, hogy mit fogok csinálni a forró hétvégén. Azt hittem, hogy azért kérdezi, mert velem lenne mondjuk egy 24 órát. A haverjaival ment a Balatonhoz és esküszöm, nem sajnáltam tőle egy percig sem, mert tudom, látom, hogy mennyire túlhajtja magát.

Aznap írtam neki, hogy többet szeretnék, mást szeretnék és kérdeztem a Pestit is. Igazából egy fél fokot szerettem volna csak feljebb lépni a létrán, értsd: a két heti átlag ötórás talit feljebbvinni egy picit, beváltani a vacsi kupont, csinálni egy közös délutánt, megünnepelni egy bulival a szülinapomat, amit szintén megígért - vettem is két jegyet a SZIN-re -, egy kis andalgást a folyóparton vagy lágy elbújást a sötét éjszakában.

Napok teltek el anélkül, hogy normális, egyenes választ kapjak. Sőt már igazából sms-ben kértem, hogy ne kelljen még egy hetet várnom, hanem kerek perec, legyenek kimondva a dolgok.

Én ekkorra már - nem csak a Pesti miatt, de ez volt az az utolsó csepp a pohárban - olyan nagyon ideges és fáradt voltam fizikailag, mentálisan, érzelmileg, hogy valóban, nem tudtam gondolkodni. Ésszerűen.

Egyre kevésbé látja a kiutat a kigéséből - de nekem ezekről nem is mesél, pedig meghallgatnám és segítenék neki és ötletelnénk, de azt is érzem, hogy még csak esélyt sem ad (adott) kettőnknek. Pedig nem lennék a nyakán (hisz két külön városban élünk, dolgozunk), nem zavarnám többször.

És azt is írta, hogy az apróságokkal, amiket hozott nekem, úgy gondolta, tudatja velem, hogy kedvel. Nem tudtam. Mert volt olyan alkalom, hogy egy csajnak már az első tali után valami nagyon személyes ajándékot küldött, de a lány elutasította őt. És az erről szóló levelezést is átküldte nekem anno. Szóval nem, nem tudtam, hogy kedvel.

Szokása volt, hogy nekem ritkán válaszol. Ezt azzal indokolta, hogy volt, hogy tárgytalanná vált a válasz, meg hogy későn ért haza és nagyon fáradt volt. De nincs rosszabb, mint a bizonytalanságban várni.

Nekiindultam feldúltan a szegedi éjszakába csütörtök este, sikerült elesnem, jól lehorzsoltam a két térdem és sírtam, menthetetlenül. Vigasztalhatatlanul. Hívtam többször, kellett volna segítség, válasz (?), nem vette fel a telefont, pedig volt, amikor foglaltat jelzett a készülékem, tehát másnak - aki tényleg fontos számára - felvette.

Kórházban kötöttem ki, az ügyeleten. Ugyanaz az érzés kerített hatalmába, hogy neki sem, a Pestinek sem vagyok elég jó. Az meg már csak hab volt a tortán, hogy még csak fel sem vette. Pedig kértem. Egyszer azt mondta, hogy kérjek, egyértelműen és kapok. Így tettem és mégsem így lett.

Szeretni szeretnék. És ő sem hagyja.

Eltelt a hétvége.

Kezdődött az újabb hét. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz köztünk, de most, hacsak a Pesti nem tesz akármit, valami lépést felém, még mint barátot is elveszít.

Christina Aguilera: It's not so easy loving me

Szabadon

Van, amikor az embernek tele lesz a hócipője. Mondják, hogy a rossz a rosszat bevonzza, meg szegény embert az ág is húzza és hasonlók.

Szóval teli hócipővel így a hónap közepe tájékán - vasárnap hajnali fél 4-es ébredésem óta pontosan tisztában voltam vele, hogy aznap valamit tennem kell, lépnem kell. Tudtam mit akarok.

Szabadságot.

Megvártam a vasárnapi első normálisnak tűnő időpontot - reggel 8 -, amikor foglalkoznak az emberrel és elindultam.

 

Elmentem egy autókölcsönzőbe. A kölcsönző tulaja fáradt, álmos szemmel nézett rám, kávéval a kezében méregett, miközben a szűk farmer, fekete egyszerű toppal párosításban felé osontam. Kedvesen megkínált kávéval, illedelmesen megköszönve rögtön a tárgyra tértem.

Két dologban voltam biztos: a kocsi színében és az üzemanyag fajtájában. Piros legyen és dízel. Jó lett volna még automata váltó, mert a 2-esből 3-asba váltás valamiért nem az erősségem. Viszont sokat nem akartam egy szimpla kocsibérlésre elverni, úgyhogy csak ez a két feltételem volt - nem kikötés, kikötni a lovat szokták :) -.

Egy kis Volkswagen Polot mutatott, amiről nővérem első kocsija jutott eszembe, hasonló volt az is és a célnak megfelelt.

Kocsikölcsönzésnél van egy napi díj/bérleti díj és teli tankkkal kell visszavinni. Ennyi. Egy ötöst adtam plusszba csak azért, mert a belseje nem volt épp szemet gyönyörködtető, viszont én nem akartam a tisztítással vesződni, így maradt ez az opció. Van, ami megéri a pénzt, tényleg.

Bepattanva a kis piros kocsiba első utam a 0-24 nyitva tartó nagy Tescoba vezetett, de nem a Tesco részébe, hanem az egyik kedvenc boltomba: Deichmann. :)

Kell két cipő és egy hátizsák. Minden legyen csajos. Ez alap. Csajos és stílusos.

Kell egy lapos cipő, mert vezetni csak laposban tudok és mivel vasárnap olyan 'télies' (értsd: nyirkos, szürke, csepergős - nem őszi, az ősz csodaszép és színes és magában hordozza a betakarítás, a jövőre való felkészülés erejét) volt, egy csinos fűzős halvány barack cipőre esett a választás.

Kell egy magas sarkú - hölgyeim igazán hálásak lehetünk annak a férfinak, aki feltalálta a magassarkúakat :) Egy csodaszép megkötős fazonúra esett a választás, amiben még a SZIN-re is ki lehet menni fesztivál szerelésben. :)

És a táska: mivel kirándulós-nem törődős nap volt, így egy hófehér, csipke hátitáskára esett a választás. Szerelem volt első látásra. :)

Elindultam. A négy irányból egyet kapásból kilőttem - dél felé semmiképpen sem akartam tartani, hiszen a határon nem akartam átlépni és a cél az volt, hogy csak menjek.

Úgyhogy elindultam az autópályán. Tudtam, hogy Kecskemétig nem akarok menni, mert a nap célja a nem agyalás volt, csak menni. Hát mentem.

Az ebédem mekis műkaja volt, de kellett hozzá a konkurencia kingből korona, úgyhogy desszertet és kávét onnan szereztem be, viszont a vízkészletemet egy benzinkúton töltöttem fel és egy útmenti csárdában azért még meg kellett kóstolnom a szegedi halászlé néven étlapra kerülő furcsaságot, amit egy finom görögdinnyével kellett megspékelnem - szintén az út mellől.

Késem persze nem volt, szóval újabb shopping következett, de akkor rájöttem, hogy estére veszek finom sajtokat, szőlőt, bort és csak elleszek, nyugiban.

Napközben egyszer nagyon rám tört az álmosság, félre húzódtam és szundítottam egy szűk órát, anyu hívása ébresztett fel. Beszéltünk egy fél órát telefonon, annyi épp elég is volt, hogy észhez térjek és folytassam az utat, menjek.

Kétszer igazoltattak a rendőrök, az egyikből büntetés is lett, 40-nel túlléptem a sebességhatárt. Még vissza is kérdeztem, a rendőrök meg azt hitték, hogy magyarázkodni próbálok, pedig csak örültem, hogy a mérőműszer már csak 40-es sebhatár túllépést mutatott.

A másikat sikerült kimagyaráznom és ejnyebejnyével megúsznom, egy piros lámpánál az előttem lévő autó olyan nehézkesen indult el, én viszont már nagyon mentem volna, úgyhogy nagy gázzal elévágtam és gyors kitettem az indexet. És ezt a pillanatot szúrták ki a zsernyákok. Elmagyaráztam nekik, hogy anno nekem vezetésoktatáson azt tanították, hogy a forgalomhoz és a körülményekhez képest haladjunk. Én úgy haladtam, hiszen az előttem lévő autó csiga volt. Persze ezt cseppet sem kioktatós vagy fellengzős formában, hanem cukin, bájosan, kedvesen, 'mit sem sejtve' adtam elő.

Valamire jó volt az út: rájöttem, hogy pihi és nyugi és kikapcs kellene. Mert a kocsival is úgy mentem, mint ahogy hétköznap: pörögve, 1000 fokon forrva, nyughatatlanul.

AC/DC: Highway to Hell

 

 

Erről a mezőről csak hatos dobással mehetsz tovább

Rengeteg kérdésem van, az a Duna-Tisza rekesztős, végeláthatatlan. Ami amúgy jó, mert azt jelenti, hogy gondolkodok, hogy még érzek, még remélek.

Mindenki szíve joga, hogy olvas-e 'tanácsadókat'. Azért tettem idézőjelféleségbe (nem tudom, hogy mi a neve az egy vonalka elől-hátulnak :) ), mert tanácsot szerintem bárki tud adni. Bárki. Se Szabó Péter, se Müller Péter, se Brian Tracy, senki ilyesfélét nem olvasok. Már.

Ők mind a saját életútjukra vonatkozó saját tapasztalatot prédikálják: igen, hangoztatják, hogy az az egy út van. És pont.

Én ebben nem hiszek. Én nem ebben hiszek (milyen csodálatos is a magyar nyelv, ugyanazok a szavak egy mondatban és mégis mást jelentenek - ez csak lábjegyzet, egy kósza gondolat, miközben írok).

Mivel saját élet, saját tapasztalatok, tutifix, hogy más lesz a 'megoldás' is.

Most annyira akarok valamit, hogy el kell engednem, hogy aztán megkapjam. :) Kész agybaj! :)

Szeretnék párkapcsolatot, ám senki nem elég jó nekem. Igaz, azért kifogok sültbolondokat is, a katonákat, a számonkérőket, az attól-függ-mit-akarsz-Pest-Szeged-távolság-osokat, és sorolhatnám.

Fontosabb az életem, vagy legalábbis képtelen vagyok kompromisszumra (meghátrálásra?), így egy hét, mire lesz egy randi vagy egy telefonbeszélgetés.

Lehet, hogy a Pesti is ezt érzi, ezt a nemtudokelköteleződni, és ezt nevezi kiégésnek? Képtelen lennék bízni is?

Hármat lépek hátra. Nem egész vissza a rajtvonalhoz, de bizony most erről mezőről csak hatos dobással léphetek tovább: kell a szerencse is, ám az így jutó időt kis megnyugvásra, mélázásra, saját magam rendezésére kell fordítanom. Tudom. Érzem.

Ki tudja mennyire volt jó ötlet tavaly a kutyaharapást szőrével taktika, azaz a Bibliaival való szakítás utáni aktív randizás, ismerkedés. Félreértés ne essék, abszolút nem bánom, ám most talán ennek az utóhatása az, amit érzek: nem tudok bízni, szeretnék elköteleződni, de még sem megy és kifogásokat gyártok.

Berendezkedtem. A párkapcsolatlanságra.

Ki kell alakítanom most egy másik napi-heti rutint, más dolgokat felfedezni, új dolgokba belevágni, régieket másik köntösbe bújtatni.

Szerintem ha ezzel megvagyok, máris másként fogok látni a dolgokat.

Needtobreathe: Keep your eyes open

Dinnye és Mr. Nyafi és Mr. Számonkérő

Fontos, hogy legyen önkritikánk. Hülye vagyok :D De tényleg, jó, hogy rájöttem. :) Itt az önkritika. :)

Őszintén: kicsit elvette a kedvem ez a sok nyifegés-nyafogás, meg kiéhezett szexuális dolog a pasik részéről. Újabb emberke jött azzal (ez már lejárt lemez, igazán kitalálhatnának végre valamit), hogy 'uh, Szegeden vagy? Kár, hogy ilyen messze'. És a legjobb ebben, hogy utána még Ő írogat nekem, hogy csak kiszaladt a száján és miért nem válaszolok már neki.

Mert szerintem Szeged-Pest nem távolság. Amíg a két ember úgy nem dönt, hogy összeköltözik, az a másfél óra autópályán vagy telekocsival nem hiszem, hogy gondot kellene, hogy jelentsen. Persze, utána már jöhet a megbeszélés-agyalás, ki költözik kihez, esetleg egy harmadik, mindkét fél számára új város keresése, de addig ez biztos, hogy semmilyen problémát nem jelent. :) Nekem legalábbis nem. :) Ő volt Mr. Nyafogi.

Aztán ott van Mr. Számonkérő, az a valaki, aki néhány tinder üzenet után már a tel.számodat kéri, te megadod neki, hogy átmenjetek viberre és miután nem nézed öt percenként a telódat (hiszen dolgozol, ha meg nem, hát van egy életed is), megsértődik, határozottan és egyértelműen azon, hogy te igent mondasz egy baráti-mtársi progira, ami után nem rohansz eszet vesztve haza (Lakás), hanem jól érzed magad és kimaradsz és ő ezen alaposan berág, hogy mi az hogy...és utána hogy büntessen (szerinte ez a büntetés), nem válaszol. Se a számonkérést, se a 'büntetést' nem értettem, de ilyenből köszi, nem kérek. :)

Időnként biztosan nagyon idegesítő lehetek az emberek számára (jómúltkor a Pestivel is beszéltük, hogy időnként kiakasztom őt is :) ), azért mégis úgy gondolom, hogy az eszem a helyén, a szívem a helyén, jó értékrendet kaptam a szüleimtől, vannak célok-álmok-vágyak. :) Ilyen emberi dolgok. :)

Tegnap hugival-huginál vacsiztam és hazafelé úton azt hittem, hogy a kis csengő a kulcscsomómról, elveszett, elhagytam. Ez az a kis csengő, ami a tavalyi a Pestitől kapott Mikuláscsomagomban lévő Mikuláson volt rajta. Mint a MasterCard reklámban: forintban kifejezett értéke nincs, ám megfizethetetlen. :) Azzal nyugtattam magam, hogy na ez csak egy csengő és így is elég sok 'vackot' gyűjtök (nővérem gyerekeinek rajzai, csokis papír, gomb és kavics..), szóval eggyel kevesebb. A Lakásba érve azonban halk csilingelést hallottam: ott lapult a táskámban és jóleső érzés kerített hatalmába, hogy még sem hagytam el. :)

Mindezek után pedig rájöttem arra is, hogy oké, szeretnék párkapcsolatot, azt eddig is tudtam, hogy nem mindenáron csak azért, hogy legyen, várok, nézgelődök, nyitott szemmel járok és igen, hiszek abban, hogy betoppan. :) Lehet, egy ismerős személyében.

Az újratinderezés azért vicces dolgokat is tartogatott számomra: sorra kerültek elő ismerősök, akikkel randiztam vagy csak az üzenetet váltottam. És nem, ők nem Like-ot kaptak, hiszen anno is volt vmi, ami miatt megszakadt az ismeretség.

És még egy vicces dolog: tegnap munkahelyen finoman le lettem parasztozva. :) Hogy miért? Hárman a konyhában a görögdinnye evésről beszélgettek, mire az egyikőjük megjegyezte, hogy van, aki kenyérrel eszi. Én pedig mondtam, hogy van, amikor én is. Gyerekkoromban anyuval imádtam, hogy piacra mentünk reggel, amíg a többiek aludtak, nyáron friss, édes, lédús görögdinnyét vittünk haza és friss, ropogós héjú kenyeret. Anno anyu apja (a nagyapám) volt az, aki szerette a görögdinnyét kenyérrel. Nem mindig így ettük, de szerettem így is enni. Erre a dezodort kevésbé használó fiú megjegyezte, hogy ő inkább nem is mond véleményt, hogy ez parasztos-e vagy sem. Én rögtön rávágtam, hogy akkor paraszt vagyok és igen, tudok csirkét is levágni, szétszedni, nem esek kétségbe disznóvágáskor sem. Nem gondolom, hogy emiatt, hogy kisvárosban születtem és éltem 20 évig, vagy hogy épp szoktam enni dinnyét friss kenyérrel, paraszt lennék.

Jó kis férfi vélemény, ilyen miatt leparasztozni egy nőt. El lehet gondolkodni, hogy ki mennyire paraszt. :)

Bármi áron férfi nekem nem kell. :)

Beyoncé: Single ladies :)

Tinderen, Tinder On - és mégis hol a jó pikulában vannak a normális férfiak?

Mielőtt áprilisban feldobtam volna a pöttyös labdát a Pestinek, már töröltem a regisztrációmat is a tinderről és magát az applikációt is.

Hogy könnyebben tudjam őt elfelejteni, gondoltam vissza az alapokhoz, Back to Basics, és újra regisztráltam a tinderen.

Fotó feltöltés, alapbeállások, mint távolság és kor és indulhat is a képek jobbra-balra húzigálása.

Match-eltem egy pirosfone-os emberkével. Aki néhány üzenetváltás után be akart jelölni facebookon, mire felháborodottan adta a tudtamra, hogy őszerinte álszent vagyok, mert tinderen fent vagyok, ám facebookon akárki nem jelölhet ismerősnek.

Hű, padlót fogtam. Azért még küldött saját szerzeményt: gitározott és énekelt. Szörnyű volt. Ezt finoman közöltem is vele, mire azzal jött, hogy az exei mind szerették. Remek.

Következő finomság (és most szó szerint idézek, mert még nem töröltem a drágát a telefonról, de ami késik, nem múlik): 'Szia! Eloszoris azzal kezdeném h gyönyörű nő vagy :) nem is értem mit keresel itt.. Viszont őszinte lesze..egye lőre kalandot keresek.vag yishát, inkább tartós szexka pcsolatot..az a baj h másra nincs időm a suli meg a munka mellett egyelőre... Persze nem a járjunk össze dolgot keresem..meg is szeretnélek ismerni :) mit szólnál hozzá?'

És tényleg szó szerint idéztem. Imádom az ilyen helyesírástól mentes hozzászólásokat. :) Amúgy az emberke bemutatkozó szövege is érdekes: 'Nem orvos vagyok, hanem egy ápoló egy magánkórház intenzív osztályán. A kissrác nem az én gyerekem, unokaöcsém, persze a kislány se. Ő a keresztlányom. 180 centi vagyok, 42-43-as a lábam..gomba volt a jelem az oviban..utáltam. A célom az, hogy találjak valakit akivel letörölhetjük együtt a tindert.'

Azt már korábban sem értettem, hogy a pasik (azért csak róluk tudok véleményt mondani, mert a női képeket nem látom) miért tesznek fel olyan képet, ami magyarázatra szolgál. Alapból így indítani, magyarázkodással. Gondoljon mindenki azt, amit akar. Vagy ha ennyire érdekli őt a másik nem véleménye, akkor tessék egyértelmű fotót feltenni. Nem kell öt, elég kettő, jóminőségű, nem gyerekkori vagy középsulis, hanem aránylag friss fotó. És kész.

Rám írt egy mérnök is, miszerint szívesen tantrázna velem. :) Gondoljon mindenki azt, amit akar. Én kihagyom a tantrázást vele. :)

Kérdem én: hol vannak azok a férfiak, akik nem akarnak rögtön ágyba vinni vagy még ha azt is akarják, azért nem ilyen nyíltan, durván közlik mindezt? Hol van a romantika, az udvarlás? Hol van a kíváncsiság, hogy megismerjük a másikat? Hol van a várakozás, a vágyakozás?

Kevés olyan alkalom volt eddig az életemben, szinte talán egy sem, amikor nem tudtam volna, hogy mitévő legyek, de most nem tudom. Nem tudom, hogy mit csináljak.

Carly Rae Jepsem: Call me maybe

A Pesti és a pöttyös labda

Lányos lány voltam, vagyok és szerintem leszek is, ameddig csak élek. Kislánykoromban a szőke/barna hercegről álmodoztam, hittem az egy életre párválasztásban.

Aztán szépen sorban jöttek az élmények és abszolút nem bánom egy percét sem, hogy ekképpen alakultak a dolgaim, de néha azért már sok a csalódásból. Mondjuk mostanság.

Szóval feldobtam a pöttyös labdát a Pestinek még áprilisban, 19-re lapot húztam. Köszönte, de nem kér a labdázásból. A bank nyert.

Azzal érvelt, hogy kiégett és ha nem most találkozunk, hanem máskor, akkor már az első randi után rámhajtott volna, hogy járjunk. Ha. Akkor még azzal próbáltam menteni a helyzetet, hogy mondtam neki: kész kalamajka az életem, a munkahelyváltás, a betanulás, az ingázás, a péntek estétől vasárnap hajnalig szinte semmire sem elég, szóval a randizást inkább értsük úgy, hogy időnként vacsizunk, mozizunk, nem csak a szexuális részéről fogjuk meg a dolgokat.

És ez az opció úgy tűnt, mindkettőnk számára elfogadható.

A Pesten töltött 10 hetem alatt majd' minden héten találkoztunk és tényleg volt film nála, összebújás nálam az apartmanban, egy vacsi itt, egy vacsi ott, egy mozi a plázában, nem is kérhettem volna többet.

Ráadásul mikor visszakerültem május 19.-ével Szegedre, már a következő héten jött hozzám a Lakásba. Versenyen volt, a manapság egyre népszerűbb spártai megmérettetések egyikén, ráadásul Barcelonában és ajándékot is vett két nőnek: édesanyjának és nekem.

Nagyon jól esett, repdestem az örömtől, finoman még utaltam is rá neki, hogy benne vagyok a top2-ben, ennél több nem is kell.

Aki pedig ismer, az jól tudja, hogy egy apró, ám személyes ajándékkal engem le lehet venni a lábamról. Mindkettőről.

Ha azonban mindkét lábadról levesznek, kicsúszik a talaj a lábad alól és puffansz.

A Pesti épp múlt hét szombaton fogadkozott, hogy csak ilyen apróságokat hozott, pedig mind egytől egyig telibe talált: sosem a nagy ajándékokat értékeltem, a telefont és a karkötőt is például vissza is adtam a Bibliainak tavaly. Mert nem ezek számítanak.

Ami fontos, hogy valaki tudja, hogy reggelente a piros pöttyös vagy a macskás bögrémből iszom a kávémat, sok tejjel, sok pötyivel (menthetetlen édesszájúság gyötör :) ) és egy csöpp mézzel az immunrendszeremért.

Ami fontos, hogy valaki észrevegye: mennyire boldoggá tud tenni egy saját kézzel elkészített vacsival, még akkor is, ha a romhalmaz felszámolása rám marad és még akkor is, ha nem egy kulináris Bocus d'Or élvezetű, de saját készítésű és ez számít csak.

Ami fontos, hogy valaki tudja, hogy a sós perecnek nem tudok ellenállni valamiért és sokáig azt hittem, hogy a só rajta sajt. :)

Ami fontos, hogy valaki ismerjen annyira, hogy tudja, az Oscar a kedvenc filmem Sylvester Stallonéval és már kívülről fújom, mint a kedvenc könyvemet (Gárdonyi Egri csillagokja), ám mégis ugyanúgy tudok nevetni a jeleneteken, a 'Bocs főnök'-ön. :)

Szóval cuki volt múlt szombaton, már az is jólesett, hogy hétvégén találkoztunk, eddig egyetlenegy kivétellel, a hétvégéjéből sosem szánt rám időt, így nem vertem nagy dobra, de ennek külön örültem.

És jött és kaptam puszikat és rendeltünk kaját és pihiztünk és filmeztünk. Szuper volt. :) Imádtam róla gondoskodni. :) Készültem neki zéró kólával, mert tudom, hogy az a kedvence, a Pesti pedig isteni fini bonbonos dobozzal készült a szülinapomra, mert a menthetetlen édesszájúságomat már tudja.

És szuperédesnek hív és gyönyörűszépnek tart és nem értem, most már nem, hogy miért hajtogatja még mindig azt, hogy ki van égve. És félre ne értsetek kedves Olvasók, nem bírálni akarom a Pestit és nem is kényszerítem bele semmibe, szimplán csak továbbállok.

Mint a Hold. Telihold idején beragyogja az égboltot - ilyenkor a természet is és az arra hajlamos emberek is érzékenyebbek, nyugtalanabbak, ám mégis áhítattal adóznak a Hold szépségének és erejének. Három napig van telihold és éjszakai világosság. Utána éjjelről éjjelre keskenyedik, míg végül 14 nap elteltével a fogyó Hold új Holddá válik. Eltűnik. Észrevétlenül.

Így fogok én is 'elfogyni', eltűnni. A terhére nem akarok lenni, a nyafogásból, hisztikből már kinőttem, a döntését elfogadom.

Egy vacsit még ígért - amikor ő főz - és ha tudná, hogy mennyire de mennyire értékeltem volna és örültem volna neki, ha véghezviszi. :)

Egyszer-egyszer azért nem bírtam ki - pedig annyira, de annyira igyekeztem és próbáltam fejben lerendezni a dolgokat - és rákérdeztem, hogy volt-e mostanában más nővel - a Pesti tudta, mert rá is érzett és kérdezett, hogy nálam elfogytak a randijelöltek - és mikor azt mondta, hogy nem, mert nincs ideje csajozni sem, titkon mindig azt reméltem, hogy talán miattam, talán nekem is közöm van ahhoz, hogy más alkalmi partnerrel nem volt együtt, csak velem. :)

És jót derültem azon is, mikor egyik hajnalban az egyik fesztiválról küldött felvételeket. Olyan magaménak éreztem azt az üzenetet, hogy akkor ott hajnalban éppen én jutottam eszébe. :)

A héten biztos nem talizunk, jövő héten megy ki Skóciába, hisz egy derék spártai a skót hegyek közt is felméri, mennyire erős és kitartó. :) Majd meglátjuk, hogy küld-e képet magáról, a versenyről. Ráerőltetni bármit is, nem fogok. Fogyó Hold.

Christina Aguilera: Aint't no other man c. dala szóljon ma este :)